Elindult a jelentkezés: az önköltséges képzésben tanuló hallgatók is igényelhetnek Bursa ösztöndíjat
Egy teljes hónapotok van a pályázat leadására.
Egy teljes hónapotok van a pályázat leadására.
Erre a pályázatra állami és önköltséges képzésen résztvevő hallgatók is jelentkezhetnek.
Egy ösztöndíj, ami nemcsak az államilag támogatott egyetemisták számára elérhető.
Ez az egyetlen szociális ösztöndíj, amit önköltséges és állami ösztöndíjas hallgatók is kaphatnak.
A legtöbb ösztöndíjra általában csak az állami finanszírozásban tanuló hallgatók jogosultak, azonban most mutatunk egyet, amit akkor is igényelhettek, ha költségtérítéses képzésen kezditek a szeptembert.
November 3-ig pályázhattok a havi 5-10 ezer forint értékű Bursa Hungarica ösztöndíjra, amit tíz hónapon keresztül folyósít nektek a lakóhelyetek szerinti önkormányzat.
2023. november 3-ig pályázhatnak rá az állami ösztöndíjas és önköltséges képzésen tanuló hallgatók.
Állami ösztöndíjas és önköltséges képzésen tanuló hallgatók is pályázhatnak rá.
A legtöbb egyetem számos ösztöndíj lehetőséggel várja már a frissen felvett, elsőéves hallgatókat is, a lehetőségek tára pedig az első félév után, a teljesítmény alapú ösztöndíjakkal tovább növekszik. A rossz hír viszont az, hogy az ösztöndíjak legtöbbje csak az államilag finanszírozott, nappali képzéseken tanulóknak jár. Mutatunk egyet, amit viszont akkor is igényelhettek, ha költségtérítéses képzésen kezditek a szeptembert.
Bár tanulmányi ösztöndíjra, és a legtöbb egyetemi támogatásra leghamarabb csak a második félévben pályázhattok, van néhány ösztöndíj, amire már elsősként is jogosultak lehettek.
Most kezditek az egyetemet és szeretnétek egy kis támogatást? Mit kell tennetek és meddig pályázhattok a Bursa Hungarica ösztöndíjra? Itt a válasz.
Az egyetemek a tanulmányi ösztöndíj mellett több szociális ösztöndíjjal is támogatják a rászoruló, hátrányos helyzetű hallgatók boldogulását.
A gyerekek már alsó tagozatban kérdéseket tesznek fel a szexualitásról, de az iskolákban sokszor csak hetedik-nyolcadikban kerül elő a téma. A 2021-es jogszabálymódosítás óta káosz van az iskolai szexuális felvilágosítás körül. Ki tarthatja? Hol és milyen tartalommal?